Belső szabályzat

A foglalkozás előtt mindenki köteles a szabályzatot elolvasni és nyilatkozni (az erre vonatkozó nyilatkozat aláírásával) arról, hogy a benne foglaltakat tudomásul vette, azokat maradék nélkül betartja és, hogy saját felelősségre lovagol!

  1. Bejelentkezés csakis előzetesen telefonon, vagy e-mailben!
  2. A foglalkozás helyszínén jogosult kísérő/felügyelő nélkül senki sem tartózkodhat!
  3. Az előzetes bejelentkezés azért szükséges egyrészt, mert a lovak ápolása, felszerelése időigényes feladat, másrészt a megfelelő időbeosztás óvja lovainkat a túlterheléstől, így azok mindig minden körülmények között a maximumot tudják nyújtani, valamint intenzívebb oktatást és szórakozást biztosítanak Vendégeinknek.
  4. Kérünk mindenkit, hogy mindig a foglalkozásnak/lovaglásnak és az időjárási feltételeknek megfelelő öltözékben jelenjen meg - zárt cipő, kényelmes, réteges öltözet.Lovasoktatás esetén lovaglónadrág, zárt ciő és legalább lábszárvédő, illetve gyermekeknek 18 éves korhatár alatt a kobak használata kötelező!
  5. A szélsőséges időjárási tényezők ( jég, vihar, ) miatt a lovak kímélése és a lovasok egészségének védelme miatt az egyes foglalkozások elmaradhatnak, de azok pótlása az elkövetkező napok bármelyikén egyeztetés után természetesen lehetséges.
  6. Mivel a lovak emésztési rendszere bonyolult és érzékeny, kérjük a lovakat ne etessék semmivel, mert azok könnyen megbetegedhetnek. Jutalmazni minden foglalkozás után lehet, lehetőség szerint almával, répával, a lovas boltokban kapható jutalomfalatokkal, vagy a gondozó által jóváhagyott finomságokkal.
  7. A dohányzás és nyílt láng használata a tanya teljes területén szigorúan tilos!
  8. Kérjük, hogy a lovak közelében mindig fokozott figyelemmel tarzótkodjanak, mivel a ló alap- természetéből adódóan ijedős, ( úgynevezett: menekülő állat ) ezért a legszelídebb ló is balesetet okozhat, ha megijed. Mindig hang segítségével, oldalról előre közelítsünk, lehetőség szerint úgy, hogy az állat lásson bennünket! Tisztelt Szülők! A rohangáló, kiabáló gyermek megijesztheti a lovakat, ezért kérjük gyermekiket mindig az elvárható legjobb módon fegyelemre inteni szíveskedjenek!
  9. Külön kérjük a Szülőket, hogy fokozottan ügyeljenek gyermekeikre, egyedül ne engedjék a lovak közelébe! A karámokba, az istállókba, gazdasági helyiségekbe, külön engedély vagy jogosult kísérő nélkül tilos bemenni!
  10. Kérjük Önöket, hogy a rendet és a tisztaságot fentartni szíveskedjnek, ne szemeteljenek! Köszönjük!
  11. A lovardában és annak felszereléseiben okozott kárt teljes egészében az okozónak kell megtérítenie.
  12. Tilos a lovon enni, cukorkát szopogatni, rágózni és dohányozni! Ez utóbbi különösen fontos a nyári nagy hőségben előforduló tarló és erdőtüzek miatt. (Másrészt tiszteljük meg egymást azzal, hogy a foglalkozásokat nem zavarjuk meg füstfelhőinkkel!)
  13. Mindenki saját felelősségére vesz részt a foglalkozásokon/lovagol! A legnagyobb körültekintés ellenére előfordulhat a lóról való esés, ez a lovaglás velejárója. A lovarda nem vállal felelősséget az esetleges sérülésekért! Kiskorú gyermek csak szülői hozzájárulással ülhet lóra! A foglalkozásokat/az oktatást képzett szakemberek végzik és a lovak illetve az azokon lévő szerszámok megfelelő minőségűek.
  14. Lemondani időpontot 3 órával előtte lehet , de amennyiben ez nem történik meg, a díjat ki kell fizetni , mivel mi erre az időpontra mást nem engedünk bejelentkezni, és a lovat a foglalkozásra felkészítjük

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük! Mindenkinek nagyon kellemes és hasznos időtöltést kívánunk!

                
Olvass tovább: https://lovasterapiaszeged.webnode.hu/belso-szabalyzat/

© 2016 Pipacs Tanya, 6781 Domaszék Tanya 228.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el